Csak nevetem a mulya és bamba népet,
ki, mint fiatal borjú, arcomba bámul,
csak nevetem a rókát, aki a szépet
szimatolja szüntelen, s becsap galádul.
Csak nevetem a majmot, aki a szépet
festve helyezi magát népe urául,
és nevetem a gyávát, aki megtépett
hittel hajbókol képzetének silányul.
És ha már boldogságom lefolyt a porba,
összetörnek, és kegyetlenül megvernek;
az eszményeim már romokban hevernek.
Mikor a szívem vonaglik eltiporva,
mit összezúzott a hazugság, a vagyon;
akkor lelkemet a Te kezedbe adom.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése