Ülj le mellém, s fogd meg a kezem!
Hagyd, hogy benned merüljön el szemem.
Nem kérdezek semmit, és most te se beszélj,
hallgasd, ahogy a csend rólunk mesél!
A mindennapok maró kínjai után
hadd boruljon ránk néma talány!
Nem kellenek a szavak, nagy tétovázás,
csupán ez a csendes kézfogás.
Úgy maradj mellettem, hogy észre ne vegyem,
hogy mily gyorsan száll el ünnepem!
Valóság volt? Lehet, álom csupán,
hogy a miénk volt ez az egész délután.
2020. szeptember 12.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése