Érzem magamban feltörő szerelmed,
szívem, mint érzékeny műszer, jelez földfelszínig,
mint csiszolatlan ércet: érzékeim feléd hajolnak,
szelíd gyűrődések repesztik.
Simít az ujjam: érzi bőrödet még,
prizmák közt siklik a fény:
szemem szemed foglya,
megvakítottál, s téged lát mindenben,
s világomat - világod bűvkörébe fogja.
Most csak csöndes szavakat mormol a lélek,
s mint csiszolatlan gyémánt,
őrzöm törékeny ujjad.
Érzem magamban feltörő szerelmed,
a meghitt világot, a meséset, az újat.
2020. december 10.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése