Veled Kedves...

Hullnak a pelyhek - földre érnek, 
apró csillagként mesélnek, 
félve ajkadra zuhannak, 
ragyognak estig - majd kihunynak. 

Nézem pillád, mily lágy az íve, 
s érzem ahogy dobban a szív... 
súgom halkan - ma is szeretlek, 
látod - a télben is melenget. 

Csendes est közeleg - s én kérlek, 
engedd, hogy omoljak kebledre, 
örömdal zeng a messzeségben, 
csak veled lennék - mindörökre.

Read More

A szabadság szonettje...

Akit magányába zárt a sorsa rég,
oly derűs az annak, hogyha belelát,
e falatnyi kéjbe, s hallja szólamát,
hol kósza mosollyal kél az alkonyég.

A lélek s a szív boldogabb lehet-e?
Miként Elysium vad mezein jár,
s halhatatlan mámorra oly hűen vár,
bolond nyelv, bátran erre felel-e.

Ha egyszer a halandó földbe megtér,
megneszeli a bájos hűs muzsikát,
zord valóságra már bűnösen eszmél.

S végül a földbe térünk meg mindnyájan,
mert az évek szállnak akár a percek,
hol tündöklő fénnyé válik most árnyam.

Read More

A költészetről...

Hűvös téli éjszakán,
álmatlanság hajnalán,
elcsendesedik a világ,
ilyenkor vetem valómat papírra.

Elérkezik a pillanat,
s hallom a hangokat,
földöntúli - birtokolja lelkem,
szárnyra kél, képzeletem.

A gond, és ezernyi bánat,
mi titkoknak helyet ad,
érzelem - nyithat zárat
jutalom a szolgálat.

S a titok, írásainkban rejlik,
ábrándként tündököl…
majdan, ha elárvul világunk,
tán lesz, ki tovább álmodja álmunk.

Read More

Ismeretlen félelem...

Félek, de nem a gonosz erőktől,
mert ők, e világban, nem léteznek,
de félek a jövőbeli embertől,
kikben nincs már szeretet.

Fázom, a megdermedt szívektől,
oly irtózatos, milyen kietlen,
baljósan rémít, s legbelül feszít,
szüntelen…

De lehet, csak magamtól kell, féljek?
Elmém ekképpen kattog, zakatol,
düh zúg ereimben,
saját magamtól, ugyan ki véd meg?

Read More

Fény nélkül...

Sűrű ködfátyol köszönt telet,
zúzmarára fest képeket.
A végtelenbe tűnő förgeteg,
Elragadja önző lelkemet.
Hideg sínek, csak baktatok,
árván maradt póznák fényeit lesem.
Mi az, mit előlem rejtenek…
Kínzó sikolyt elnyelnek…
Fájó könnyeket szárogatnak,
panaszos szavak-választ nem adnak.
Bánat marja egyenes hátuk,
Hideg sínek mellett elárvul világuk.

Read More

Káosz és rend...

Árnyékok gyúlnak, ha csillagok hunynak és föllobognak halkan a lángok és megfakulnak, a horizontba nyúló árnyékok majdan megszűnik a tudás s vele az értelem, és így üdvözül meg bűnös lényem
és ekkor leszek én földöntúli fény, mely maga a remény, és még bennem ég, s a lélek ettől oly szép.

Read More