Vételen reggelek

(szabadvers)

Engem nem várnak biztos elmével megálmodott
egymásba nyúló végtelen holnapok.
Álmatag éjszakáimból felocsúdva
meg kell terveznem minden egyes napom:
fáradt remegő kézzel fejem fölé feszíteni
az ég palástját - megtépázott hitemből,
befoltozni világmagányom,
felütni rajta hibáim sátorát
és tele rakni temérdek hittel,
hogy védelmében ellakhassak benne napestig.
Csupán reggeltől estig. Többre nem jut időm.
Holnap kezdhetem, előlről.

Read More

Modernkori tragikomédia

Uram, teátrumodat rég felépítetted,
látott az már sok - sok ezer évet.
Ám a műved nem újult ezen idő alatt,
a neve ugyanúgy Az Élet maradt.
Monoton darab, a díszlet fakó s kopott.
A tendencia ugyanaz: nincs helye a jónak,
a hitványak élete mégis boldog.

De mi földiek, hűen alakítjuk szerepünket:
gyászolunk, küzdünk, mert te így rendelted.
Tűrjük, hogy sárba tiporják hitünket.
Játszanánk nagy lelkesedéssel,
viszont holmi csacska játék nem kenyerünk.
Szívünknek egyszer meg kell hasadnia,
darabod viszont gyatra, nem embernek való,
lelket gyarló, csupán ócska tragikomédia.

Read More

Örökös hajsza...

Egy végtelenbe nyúló éjszakán,
ágyamra ült fáradtan a magány.
Rám tekintett, s nézegette magát,
közben kibogozta karmazsin haját.

Mesés hölgy, a szeme oly szelíd,
bontja, oldja, rakoncátlan fürtjeit.
Mellette ülve a pillanat elenyész,
újra és újra kezdi, sosem lesz kész.

Elűzi álmom, elfelejtteti gondomat,
mesebeli zöldellő partokra hívogat.
Ha elalszom, összecsengnek tincsei,
borzas haját nevetve tovább fésüli.

Hallgatom, álmomban is éberen,
miként tesz - vesz ezen az éjjelen,
fésüli szakadatlan, örökös a hajsza,
véget nem érő akárcsak az éjszaka.

Read More

Mit sem ér...

Mit sem ér a perc az óra, az élet,
ha nem érezhetem szerelmedet.

Mit sem ér a rím a vers, az ének,
ha soraiban nem dicsőít Téged.

Mit sem ér az est, a Hold az éjjel,
ha a csókod nem perzsel.

Mit sem ér a csend, a hajnal, a reggel,
ha nem melletted ébredek fel.

Mit sem ér a kéz, a kar, a lélek,
ha többé nem ölelhet.

Mit sem ér a szív, ha nem érted dobban,
nélküled csak porszem a sivatagban.

Read More

Tiltott szenvedély...

Kín után jött a
tiltott szenvedély,
mámoros kéjhabra
a gond mely
mételyezett fekély.
Az ármány ködje után
a tiszta öntudat,
melynek éles pengéje
szívemben matat.
Mindenért megfizettem
a többlet kamatot,
feleltem azt, mi a köznapinál
több gyönyört adhatott.
Elemésztő életvágy
szorult belém
szívemet lángján
megperzselném.
Nem vagyok türelmes
semmiben,
Nem lelem a
helyemet sehol sem.
Mohón élvezem, kábultan
s vakon,
mit kínál egy - egy alkalom.
Gaz uzsorás vagyok, csak
lesem az élet kegyét,
várom, mikor mondja azt:
na, most már elég!
Amíg majd egyszer
kénytelen leszek,
itt hagyni mindent,
mint megroggyant beteg.

Read More

Ajtód s szíved...

Ha koldust látsz, és látsz bizonyosan,
ajtód s szíved soha ne legyen zárva.
Fejed ne fordítsd el önzőn, konokan.
csak azért mert mocskos a kabátja.

Ki volt ő, mi volt szakmája: ne firtasd!
Múltja fájdalmát ez ne tetézze.
Mit kezed ad: attól ne dagadjon a mellkas,
hisz nem kell, hogy más dicsérjen érte.

Jusson eszedbe, e szegénynek is volt
rég talán földi jóban bőven része.
És volt idő, amikor a kék égbolt
nem hullajtotta könnyeit fejére.

Gondolj arra, a sors mily változó:
gazdag király is lehet koldus, árva.
Másnak gondjában légy támaszt adó,
ajtód s szíved soha ne legyen zárva.

Read More

A Föld szülötte

Lelkem akkor a legszabadabb,
amikor egymagamban,
a fűszálak közé rejtem arcomat,
csak mélázok gondtalan.

Hallgatván a föld büszke leheletét,
amint lázasan megremeg,
megértem, mit rejt e titkos beszéd,
ráhajtom fejemet.

Én drága földanyám, te mindenem,
táplálod a holnapom,
viharszavad szelíd intelem,
őrzöd majd porom.

A föld keblére fekszem én,
szívéhez jó közel,
Nézd jó anyám, fiad szegény,
ki csüggedve is átölel.

Read More