haldoklik csókod
még forralja a vérem
számról Földre hull
még forralja a vérem
számról Földre hull
2017. március 30., csütörtök
Szerényke első tavasza...
Úgy gondoltam megpróbálkozom a mesével ezért barátnőmet hívtam
segitségül és sikerült is valamit összehozni. Remélem tetszik majd :)
Nem is olyan régen, Hársfa-völgy közelében, midőn a nagy erdei mulatságok készülődtek, Harkály és Pacsirta vígan dalolászták a Tavasz asszony érkezését. Eközben a völgy lakói virágkoszorút készítettek. A legszebbeket a hajlékonyszárú Gyermeklánc kisasszonyok. Fordultak, pördültek derekuk körül egyet-kettőt, már szinte hintáztak is a faágakon. A Nagylevelű Hársfák vidámsága elfedte azt a kis szomorúságot, a fanedvek csordulását, melyeket a völgy legkisebb facsemetéje , az a kis hársfa ontott magából, akit néhány napkeltével ezelőtt szült ide a természet. Kicsiny ágain a zöldellő apró hárs levelek a fény felé nyújtóztak. Olyan friss, üde és reménnyel teli, bár aligha veszik őt észre testvérei, hisz hatalmas lombjaik beterítik az erdőt. Szegény kis hárs lassan növekedett, nem olyan erős, mint a többi korabeli sudárifjú.
- Szerényke - kiáltott Hársfi – elállod a Napot! - nevetett. Rázendítettek a többiek is.
- Nem a Napot állja el, csupán azt hiszi, ha folyton előtte áll, varázsereje lesz tőle. - Kacagta Hárshölgy.
- Ügyet se vess rájuk, nem tudják, még mit rejtesz magadban, benned rejlik az élet varázsereje - vigasztalta a kis hársfát Pitypang asszonyság- nézz csak rám, kósza fehér loboncomat is megsajnálja a szellő - elmosolyodtak. Ekkor megszólalt Szellő úr.
- Gyermekeid aranyhaját el nem fújom, de a te kecses, lágy fürtjeidben örömömet lelem, akkor lélegzem fel igazán - bókolt.
- Bizony Pitypangné - szipogta Szerényke - igaz, hogy már megőszültél, de a koszorú táncot még mindig szépen járod. Én pedig...- könnyek közt rebegte.
- Te, kis hárs, te benned olyan erő lakozik, nézd, hogy szeret ez a sok kis termés, és apró erdei állatka. Hozzád jönnek, mert csupán a te leveleidet érik el, melyeket a szeretet formált, magadba szívod a madarak csicsergését, a patak friss csobogását s a napfény erejét. Várd hát te is Tavasz asszonyt, mutasd meg a többieknek, hogy bár apróra nőttél, lélegzeteddel vidámságot és életet lehelsz a völgybe- bíztatta Pitypang asszonyság.
- És ha észre sem vesznek, meg sem hallanak?- kérdezte Szerényke- Akkor mégis mit tegyek?
Hirtelen, a patak vize felzendült, meglocsolta a kis hárs gyökereit, ekkor, megtörtént a csoda, az erdő madarai repdesni kezdtek és énekelték - Itt van hát, megérkezett Tavasz asszonyság!
A többi hárs ámulva nézett maga elé, azt hitték csak a napsugár árnyékát látják a kis hársfán.
- Megérte hát, - szólt az öreg Hárs - megérte a várakozás, a szerénység, hogy ennyi időn át érte a napfény, a szellő és a patak vize, s most lám meghozta nekünk a Tavaszt.
A kis hárs, nem értette, megfásulva állt ott a tisztás szélén, és csodálkozva kérdezte- Ki? Ki hozta el a Tavaszt, hol a Tavasz?
- Te, kis hárs- válaszolta Pitypangné - Te vagy magad a Tavasz.
- De hiszen én semmit sem tettem - válaszolta Szerényke.
- Csöndben, s nyugodtságban hitted, hogy különleges vagy, s szerénységed meghozta a Tavasz első hajtását.
Megkezdődött hát a Tavasz. A Hársfa-völgy apraja nagyja együtt énekelték a tavaszindulót. A szellő szállt ágról-ágra, virágról- virágra, a napfény megcsillant harmaton, vízcseppen, s a vízcsepp, az-az apró csepp még ott árad a boldog kis hársfában. Gyermeklánc kisasszonyok körberingják Szerénykét, aki elhozta közéjük a várva- várt Tavaszt.
Nem is olyan régen, Hársfa-völgy közelében, midőn a nagy erdei mulatságok készülődtek, Harkály és Pacsirta vígan dalolászták a Tavasz asszony érkezését. Eközben a völgy lakói virágkoszorút készítettek. A legszebbeket a hajlékonyszárú Gyermeklánc kisasszonyok. Fordultak, pördültek derekuk körül egyet-kettőt, már szinte hintáztak is a faágakon. A Nagylevelű Hársfák vidámsága elfedte azt a kis szomorúságot, a fanedvek csordulását, melyeket a völgy legkisebb facsemetéje , az a kis hársfa ontott magából, akit néhány napkeltével ezelőtt szült ide a természet. Kicsiny ágain a zöldellő apró hárs levelek a fény felé nyújtóztak. Olyan friss, üde és reménnyel teli, bár aligha veszik őt észre testvérei, hisz hatalmas lombjaik beterítik az erdőt. Szegény kis hárs lassan növekedett, nem olyan erős, mint a többi korabeli sudárifjú.
- Szerényke - kiáltott Hársfi – elállod a Napot! - nevetett. Rázendítettek a többiek is.
- Nem a Napot állja el, csupán azt hiszi, ha folyton előtte áll, varázsereje lesz tőle. - Kacagta Hárshölgy.
- Ügyet se vess rájuk, nem tudják, még mit rejtesz magadban, benned rejlik az élet varázsereje - vigasztalta a kis hársfát Pitypang asszonyság- nézz csak rám, kósza fehér loboncomat is megsajnálja a szellő - elmosolyodtak. Ekkor megszólalt Szellő úr.
- Gyermekeid aranyhaját el nem fújom, de a te kecses, lágy fürtjeidben örömömet lelem, akkor lélegzem fel igazán - bókolt.
- Bizony Pitypangné - szipogta Szerényke - igaz, hogy már megőszültél, de a koszorú táncot még mindig szépen járod. Én pedig...- könnyek közt rebegte.
- Te, kis hárs, te benned olyan erő lakozik, nézd, hogy szeret ez a sok kis termés, és apró erdei állatka. Hozzád jönnek, mert csupán a te leveleidet érik el, melyeket a szeretet formált, magadba szívod a madarak csicsergését, a patak friss csobogását s a napfény erejét. Várd hát te is Tavasz asszonyt, mutasd meg a többieknek, hogy bár apróra nőttél, lélegzeteddel vidámságot és életet lehelsz a völgybe- bíztatta Pitypang asszonyság.
- És ha észre sem vesznek, meg sem hallanak?- kérdezte Szerényke- Akkor mégis mit tegyek?
Hirtelen, a patak vize felzendült, meglocsolta a kis hárs gyökereit, ekkor, megtörtént a csoda, az erdő madarai repdesni kezdtek és énekelték - Itt van hát, megérkezett Tavasz asszonyság!
A többi hárs ámulva nézett maga elé, azt hitték csak a napsugár árnyékát látják a kis hársfán.
- Megérte hát, - szólt az öreg Hárs - megérte a várakozás, a szerénység, hogy ennyi időn át érte a napfény, a szellő és a patak vize, s most lám meghozta nekünk a Tavaszt.
A kis hárs, nem értette, megfásulva állt ott a tisztás szélén, és csodálkozva kérdezte- Ki? Ki hozta el a Tavaszt, hol a Tavasz?
- Te, kis hárs- válaszolta Pitypangné - Te vagy magad a Tavasz.
- De hiszen én semmit sem tettem - válaszolta Szerényke.
- Csöndben, s nyugodtságban hitted, hogy különleges vagy, s szerénységed meghozta a Tavasz első hajtását.
Megkezdődött hát a Tavasz. A Hársfa-völgy apraja nagyja együtt énekelték a tavaszindulót. A szellő szállt ágról-ágra, virágról- virágra, a napfény megcsillant harmaton, vízcseppen, s a vízcsepp, az-az apró csepp még ott árad a boldog kis hársfában. Gyermeklánc kisasszonyok körberingják Szerénykét, aki elhozta közéjük a várva- várt Tavaszt.
A mai napom...
Ahogy eddig is, mindig kávéval és gondolatokkal kezdem a napom. A
reggeli kávé illata talán megindítja a fantáziámat. A meleg és a
mosogatógép duruzsoló hangja, a szürke csend mind közre játszik, hogy
alkothassak valamit. Nem akarok túl borús hangvételű művet írni, mert
egy idő után unalmasnak hat. Azonban nem tudok önfeledt boldogságról
sem, mivel az élet sem ilyen. Ilyenkor sok mindenen elmélkedem, és azon
tanakodom, hogy vajon melyik lélekfiókomat nem nyitottam még ki, és
hátha valamelyik titkos és rejtett fiókban valami érdekes bukkan elő
rólam. Tegnap séta közben egy öregedő pár az udvarán évelődött:
- Persze, persze, úgy lesz minden, ahogy mondtad, hisz te vagy nekem a legfontosabb - mondta a hölgy párja.
Csak hallgattam, míg ismételgette a felesége hümmögése közepette.
- Jól van, öreg - mondta a feleség urának, és hallottam a hangján hogy mosolyog belülről. Majd megfogták egymás kezét, és tovább sétáltak a járdán.
Ekkor kicsit elszomorkodtam, azért, mert már mi is, és a korosztályunk is elfelejti, milyen az, hogy kitartasz valaki mellett. Mindent oly könnyen feladunk, és hamar túllépünk… a fiatalok csak vergődnek egy-egy párkapcsolatban, mivel ma jön az egyik és megy a másik, ez a korra jellemző. Persze ennek van pozitív és negatív oldala is. Persze ha mi vétkezünk, akkor hajlandóak vagyunk-e ezt tolerálni egy másik ember számára? Sokszor hallom, hogy a türelem nagy erény, de manapság ez kifogyóban látszik.
,,Nem tűröm tovább” - kiabáljuk, pedig a helyzet az, hogy amit nem tűrünk tovább, azt úgy is meglépjük, elküldjük, amíg már nem lesz kit, és végül egyedül maradunk.
Sok ember vallja azt, hogy jó neki egyedül. Szerintem ez hazugság, az ember társas lény, így szükségnek érzi a közelséget. Hűség és türelem? Kihaló tulajdonságok. A szabadság zászlaja mögé bújva éljük ezeknek az ellenkezőjét, és harsogjuk, hogy mi megtehetjük!
Független és szabad vagyok, nekem senki nem fogja megmondani, nem hagyom magam, és ne hogy már! Közben pedig belehalunk a látványába egy idős házaspár összekulcsolt kezének…
- Persze, persze, úgy lesz minden, ahogy mondtad, hisz te vagy nekem a legfontosabb - mondta a hölgy párja.
Csak hallgattam, míg ismételgette a felesége hümmögése közepette.
- Jól van, öreg - mondta a feleség urának, és hallottam a hangján hogy mosolyog belülről. Majd megfogták egymás kezét, és tovább sétáltak a járdán.
Ekkor kicsit elszomorkodtam, azért, mert már mi is, és a korosztályunk is elfelejti, milyen az, hogy kitartasz valaki mellett. Mindent oly könnyen feladunk, és hamar túllépünk… a fiatalok csak vergődnek egy-egy párkapcsolatban, mivel ma jön az egyik és megy a másik, ez a korra jellemző. Persze ennek van pozitív és negatív oldala is. Persze ha mi vétkezünk, akkor hajlandóak vagyunk-e ezt tolerálni egy másik ember számára? Sokszor hallom, hogy a türelem nagy erény, de manapság ez kifogyóban látszik.
,,Nem tűröm tovább” - kiabáljuk, pedig a helyzet az, hogy amit nem tűrünk tovább, azt úgy is meglépjük, elküldjük, amíg már nem lesz kit, és végül egyedül maradunk.
Sok ember vallja azt, hogy jó neki egyedül. Szerintem ez hazugság, az ember társas lény, így szükségnek érzi a közelséget. Hűség és türelem? Kihaló tulajdonságok. A szabadság zászlaja mögé bújva éljük ezeknek az ellenkezőjét, és harsogjuk, hogy mi megtehetjük!
Független és szabad vagyok, nekem senki nem fogja megmondani, nem hagyom magam, és ne hogy már! Közben pedig belehalunk a látványába egy idős házaspár összekulcsolt kezének…
Meghiúsult álom...
szippantok hát belőle
búcsúhajnal mosolyod…
emlékeimben kereslek
elszálltak a meghitt pillanatok
fájóak most a dallamok…
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
