a mélység sakktábláján,
míg úrnőm te fehér királynőként
díszelegsz bástyádnak ormán,
csak elképzelhetem, e pompát
mely téged körül ragyog
míg nekem sötétek a szólamok,
amíg a szerelem tüze ég bennem,
marcona fagyban sem leszek erőtlen,
hisz tündöklő fehér arcod éltet,
hiába is gyötörnek a kételyek…
bár ellenséged lehet számtalan
s némely köztük egészen arctalan,
nem ismerheted minden léptük
hogy mily sötétséget takar
szikrázónak tűnő lényük:
hiú ábrándokat keltenek…
s szép szóval nap mint nap dicsérnek…
de én melletted vagyok s fogom kezed
s bástyaként óvlak, ezt sose feledd…
Bár életünk fekete – fehér,
de a színes pillanatok
mit veled tölthetek mindennél többet ér.
