2017. augusztus 26., szombat

Mámor...

Ismét dobogós helyezést ért el versem a Szókincstanya irodalmi csoportban.
A téma: Erotika

Fehérneműd pántjával tétován játszik
vállaidra simult tenyerem.
Két karodból szabadulni nem lehet,
hisz rabul ejtett tűzben izzó szemed.
Felpezsdült a vérem, s érzem, megfulladok,
s egyhangúvá forrnak a szólamok.
Tehetetlenül állok előtted,
a csipke rojtjain pásztázik tekintetem,
alatta feszül a mezítelen,
ekkor már végleg elvesztem,
s tőled hogy szabadulhatok, már elfeledtem.
Mint forró italban a kockajég,
úgy válik semmivé a ruhám,
s szám szélén tüzes leheletként,
törsz utat magadnak buján.
Csípőd ívén ujjaim a mámorra sóvárognak,
minden egyes rezdülés, apró szikrák,
melyek a feszes combjaid felé tartanak,
vénuszdombod gyönyöreit szomjazva innák.
Mint ősi barbár hadból a rémes kiáltás,
úgy tör ki belőled az érzéki sóhajtás,
s magával repít az élvezetek árnya,
hogy aztán egymás testébe olvadva,
a verejtékünk gyöngysoraiba,
ölelkezzünk egy éjen át,
s hajnalban a Nap mosollyal
az arcán tekint reánk.

Voltam...


Egykoron voltam vézna kis fiúcska,
kit elkerült a falu összes szép leánya.
Voltam édesanyám megfáradt sóhaja,
mit kínzó tehernek nem érzett ő soha.
Olykor izzó pipacs a zöldellő réten,
s pusztító orkán szörnyű hideg télben.
Álmokat szövő pók a sanyarú sarokban,
s merítettem arcomat szilánkos homokba.
Voltam kérlelt ima a gyóntató székben,
s kellett hazudnom szemtől - szemben.
Voltam termést nem hozó szőlőfürt,
sohasem hangot hallatható dicső kürt.
Acélbetétes bakanccsal tiport pocsolya,
kinek vizében az ember rút arcát mosta.
Akadt mikor voltam egy bent rekedt szó,
melynek szavai betűkkel le nem írható.
Voltam marionett bábja a magánynak,
lelki fájdalma az emberiség legjavának.
Voltam feszület mely az ágy felett lógott,
s néma apostol ki egy szót sem szólott.
Tudom változtatni nem lehet a múlton,
arra kérlek barátom, ne feledd el arcom.


Minden elvész...

Minden nap az esttel végződik,
s minden zaj a csenddel kezdődik,
mit megalkottak hanyatlásra ítéltetett,
Isten háza többé nem nyújt védelmet.

Zárják emitt - amott a szíveket,
üressé válnak mind a tekintetek,
magunkhoz öleljük a rideg arcokat,
s áhítatva várunk szebb napokat.

Nagyapám szavai...

Nagyapám egyszer azt mondta nekem:
hogy nagy ez a világ édes gyermekem.
S te oly kicsinynek érzed magad benne,
mint vízparton szálló homokszemcse,
mit süvöltő szél fúj messzi idegenbe.
Bizony a nagyvilág nem kímél meg téged,
fájó könnyekre sarkall, akárcsak az élet.
De te vakmerő bátorsággal szállj vele szembe,
hogy hős legyél, ha olykor erőtlenné is tenne.
Lesznek majd kik, sárba tapossák lényed,
s tág pupillával figyelik, miként halványul fényed.
Ne feledd: akiknek nincs bátorságuk ahhoz,
hogy szívükkel vegyék fel a harcot:
azok sohasem győzhetnek mindazok felett,
akikben végtelen erejű az emberi-szeretet,
azt nem törhetik meg az érzéketlenek.

Illúzió...

Ady evokáció:

Ne váltsd apróra szíved kincseit
ki mindent akar, mindent elveszít."
A tudás csupán illúzió,
melynek csendjében rekedt a szó.
Arcodon színesen díszelgő szeretet cseppek,
melynek értékét, még magad sem érted.

Göröngyös macskaköveken vezet utad,
inkább elnyomod magadban igaz valódat,
vasárnaponként a templom padjait koptatod,
éjjelente ágyadhoz térdelve imára kezedet kulcsolod.
De ez, mint csak látszat- holmi bűvész trükk,
életed úgyis már csak egy hajszálon függ.
Zsebed tartalmát koldusnak aligha szánod,
a lényeg, nyakadban csillogjon aranyláncod.

,,Ami fél azt ne fogadd,
egészet akarj és egészet adj."
S ha már érzed, hogy szűkül fölötted a lég:
bizony félve vágyod az emberek elismerését.
Csak halmoztad vagyonod boglya számra,
eltékozoltad perceid - önző becsvágyra.
,,Ne váltsd apróra szíved kincseit
ki mindent akar, mindent elveszít."

Felbolydult a világ...

Felbolydult hangyabollyá vált a világ,
idegen emberáradat árasztja el Európát,
dühös tömegek az egyik oldalon,
kiknek gyűlölet tükröződik arcukon.

A hatalmak kapzsi ujjai közé fognak százat,
s nem eresztenek, csak prédára várnak,
elfeledve mindazt, mit hajdanán tanultak,
milliókért új hiszekegyet alázattal kántálnak.

Hömpölyögve özönlik a tömegáradat:
védtelenül maradt anyák, riadt gyermekek,
kiknek hamis próféciákkal tömik fejüket.

Vajon mikorra lesz kézenfekvő megoldás,
mikor hullik tenyerünkre szent áldomás,
emberek itt és ott, érzem, jönnek még viharok…