Az Élet himnusza

Csak szálltok sebesen és szilajon,
gyors lábatokon villámsaru van,
szárnyatok nem szegi eszme, ostrom,
porszemmé válunk áramlatodban.

Read More

Érzéki percek

Előttem kicsi lábujjad,
mindegyikének csók jár,
csiklandozom piciny talpad,
érzem, vágy tüze átjár.

Bokád, és lábad szára
izzó csókomra megnyílik,
közben dombod partjára
érve szerelemtől fénylik.

Csupán hófehér combjaid
rejtegetnek nagy titkot,
csakis piciny ajkaim
tudják hova járnak csókok.

Csípődnek lágy vonalán át,
egészen a kebledig,
érzem, édes illatát,
mely fölemel a mennyekig.

Azután a feszes nyakad
finom és selymes bőre,
majd hófehér lapos hasad,
kerül a terítékre.

és majd legvégül pedig
ajkad, mint két drága ékkő,
hol az idő eltelik,
míg a reggel újra eljő.

Read More

Csak nevetem...

Csak nevetem a mulya és bamba népet,
ki, mint fiatal borjú, arcomba bámul,
csak nevetem a rókát, aki a szépet
szimatolja szüntelen, s becsap galádul.

Csak nevetem a majmot, aki a szépet
festve helyezi magát népe urául,
és nevetem a gyávát, aki megtépett
hittel hajbókol képzetének silányul.

És ha már boldogságom lefolyt a porba,
összetörnek, és kegyetlenül megvernek;
az eszményeim már romokban hevernek.

Mikor a szívem vonaglik eltiporva,
mit összezúzott a hazugság, a vagyon;
akkor lelkemet a Te kezedbe adom.

Read More

Volt és lesz

Ormoktól a rónáig
fújdogál a hideg szél,
ősi magyar pusztában
sok bús üsző útra kél.

A megkopott hazában
a magyar csak kóborol,
feledésbe merült már
ezeréves hősi kor.

Ó, hajdani dicsőség,
múltunk, a régi idők,
midőn magyar lobogók
lengtek váraink fölött.

Miénk volt Pozsony,
benne magyar királyok,
sohasem hajbókoltunk,
s nem tiportak szűz álmok.

Hiszen olyanok voltunk
világ népei között,
akár büszke vitorlás
a kéklő tenger fölött.

Egykor virágos földünk,
szirmai elhullottak,
s mi, hitetlen magyarok
engedtünk új koroknak.

Dicsőségünk hanyatlik,
de egyszer még lángra gyúl,
s akkor sötét jövendőnk
vakító fénybe borul.

Rajta, hát talpra magyar!
Mária keze simítván,
óvja büszke válladat,
s oly leszel, mint hajdanán

Lobogónk még mindig áll,
váraink tornya fölött,
és nagyobb lesz a magyar,
mint múlt századok között.

Read More

Haláltánc

Jön felém, oly karcsú a teste:
táncolnék vele csak körbe.
Járnék boldogan s vakon,
mint pillangó a tikkasztó parlagon.

Megéltem én már mindent e földön,
tudást, szerelmet vágytam önzőn.
De minden tettem a sírba vitt,
lám: ezernyi vágyam csupán tévhit.

Elhalt ajkamon a csók, a rózsa,
fényes csillagom is alant a porban.
Az eszme, a szépség hervatag,
semmivé válik minden az ég alatt.

Jön felém, oly karcsú a teste:
táncolnék vele csak körbe.
Járnék boldogan s vakon,
újjáélednék kegyes hajnalon.

Read More