vágy kínoz, mikor véled nem szeretkezem.
S mint barbár harcos, ki vad ellenségre talál,
lándzsám megfájdul, mert nem döf, csak áll.
Öved délkörét szabadítsd meg hamar,
hisz a világ összes tájánál szebb tájat takar.
Kebledre régtől féltékeny vagyok,
de megnyugtat, ha arcomba mártod.
Oly tündöklő vagy, ha inged leengeded,
itt a hófehér szatén lepedő felett.
Cipődet rúgd a sarokba gyorsan, várja lágy
talpadat szent templomunk: a ringatózó ágy.
Engedd szabaddá vad szeretőd kezét,
hadd nyúljak alád, s combod közé.
Én kis Amerikám! Frissen fölfedezett
földem, melyen bejárok hegyet, völgyet.
Én kis gyémántbányám, országom, hol mohó
napkirály vagyok, s egyeduralkodó,
boldog cserkész, miközben mély
kincseskamrádon ujjam az átkozott pecsét.
A lélek csak akkor teljes, ha testetlen,
s a test akkor egész, ha lényében meztelen.
Az ékszer nem kell, csupán elvakít,
mint kapzsi Atlantisz népeit:
s a bolond férfi tekintete ott ragad:
gyöngyön, gyémánton, holmi díszes könyvkötés.
De nekem ez kevés.
Nyak, arc, derék, kar, comb, csípő, kebel:
Ez mi mind nekem kell.
Ó, drága hölgyem, engedd le fehér lepled,
Tárd szét magad, ne félj tőlem, ahogy
föléd hajlok. Gondold, lágy szellő vagyok.
Meztelenül is gondoskodom rólad
s remélem, a szerelmem elég egy takarónak.
2019. 02. 25
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése