Valósággá vált álom

Te vagy a forró reggeli kávém,
elalvás előtti dajkamesém,
felhőtlen folt a mennyei égen,
nyugalom a vihar vad szemében.

Magad vagy a csend a nyüzsgő zajban,
a mennydörgésnél áldott szemfedő,
és nyár esti szakadó záporban
fejem felett kopottas háztető.

Rím vagy ügyetlen kis verseimben,
tört napsugár befagyott tó jegén,
pulzáló élet szűk ereimben,
s édes dallam vad zuhogás helyén.

Read More

Nagyapám emlékére

Végtelen a csend, elhallgattak a szavak,
fényképek sora, összepréselnek falak,
tengernyi a bánat, elsüllyedt a csónak,
már nem hallom a dalt este altatónak.

Az utunk megrepedt, a lépés oly nehéz,
lesütöm szemem, a lelkem bódultan néz,
lüktet szívem, emléked ritmusát járja,
a hangod még simogat, de már hiába.

Cinkos a csend, a magány szótlanul hallgat,
belül a hiányod egyre csak sanyargat,
kellene valami - egy csipetnyi remény,
peregnek az évek, s hiszem, jössz még elém.

Read More

Ünnep...

Most az ünnep legyen kicsit más,
mindenki szívében szülessen meg a Messiás,
ne nyomja vállunkat a szeretetnek mázsás súlya,
feledjük, a Gonoszt, hitünkön ne essen csorba.
Ki vagyonát csak magának tartogatja,
szétosztani földi javait nem akarja,
az Megváltó elé ne járulhasson,
s a bűnbocsánattól óvakodjon.
Nem tépheted össze múltad lapjait,
nem rejtheted el életednek nehézségeit,
de bizakodva léphetsz a kijelölt útra,
ha lelked szabad, és szükség nem tépázza!
Játszhatsz gőgös szóval, fukar érzésekkel,
élhetsz kegyetlenséggel, nem csak szeretettel;
magadat adod minden egyes cselekedethez,
amely sajgó sebként tapad nevedhez!
Uram! Támogasd az árvát, az elesettet
mint gyermeket, ki éhezi a bővelkedő terítéket,
nyújtsd felé védelmező, segítő kezed,
ki majd magasztalja, a szentséges lényed.
Legyen, az ünnep méltó fiad nevéhez,
mikor senki nem fázik, senki sem szenved,
most mutass utat eltévelyedett nyájadnak,
ne hagyj teret a mélységes magánynak.

Read More

Az elme játéka

Cigarettafüst nyaldos szürke ablakot,
bentről a külvilágot szemlélem,
fejemben tézisek sora - gondolatok,
érzem, repedezik porcelán lelkem.

Bizonytalanság szántja énem,
magával ragad az értelem,
elmélázok világunk dolgain,
létet körülvevő sokaságain.

Ember nem jut a felismerésig,
burokban létezünk mindvégig.
Az elme határt szab a tudásnak,
kacsintok és csókot küldök a világnak.

Read More