Cigarettafüst nyaldos szürke ablakot, bentről a külvilágot szemlélem,
fejemben tézisek sora - gondolatok,
érzem, repedezik porcelán lelkem.
Bizonytalanság szántja énem,
magával ragad az értelem,
elmélázok világunk dolgain,
létet körülvevő sokaságain.
Ember nem jut a felismerésig,
burokban létezünk mindvégig.
Az elme határt szab a tudásnak,
kacsintok és csókot küldök a világnak.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése